Idézet:

Somvirág, somvirág, aranysárga a világ. / Kakukkfű, kakukkszó, kirándulni volna jó: / fűzfasípot faragni, fűzfalóval lovazni, /


árkon-bokron átal, háton hátizsákkal, / menni, mendegélni, este hazatérni: / fűzfalovam kocogva, fűzfasípom tutogva, /


somvirággal, kakukkfűvel, kakukkszóval, tele szívvel.


(Kányádi Sándor)

2011. április 13., szerda

Barangolás a „szegek vidékén, portáinál”, Kustánszegen.


Kedvelt kirándulóhelyem és szinte minden évszakban nyújt pihenésre, kikapcsolódásra alkalmat.
Télen remek korcsolyázási lehetőség van a tavon, tavasszal a gyalogtúrák a környező dombok és apró falvak, és a pincék között. Nyáron fürdőzés a tóban és sok-sok rendezvény nyújt szórakozást. Horgász paradicsom, mely egész évben várja a horgászokat.


Kustánszeg- A Zalai megyeszékhelytől 20 kilométerre fekvő település . Csonkahegyhát után keskeny út vezet a zöldellő völgybe a dimbes-dombos településre, mely  egy 243 méter magas dombot kanyarít körbe . Göcsejiesen szép környezetbe érkezve.  



A környék festői dombjai kiváló túralehetőséget biztosítanak, s látnivalóból is bőven akad a környéken. A Millenniumi Emlékmű és az 1800-as évek elején épült református templom, ahonnan olyan a kilátás, mintha az Alpokban járnánk.


A Faluban érdemes felkeresni a tájházat, ahol kiállítás és gyakori rendezvények kínálnak látnivalót. Különleges közösségi térré változott a 2003-ban felavatott tájház és a környezete. Hiszen pajta és kemence is épült az udvarában. Baráti társaságok éppúgy múlathatják itt az időt, mint rokonokat vendégül látó családok, ha otthon történetesen már szűkössé válik a hely. Az egyik ötlet szülte a másikat a fiatalok a "mindenki kemencéjét" rakták, az idősebbek pedig a pajtát építették, hogy aztán le is lehessen ülni valahol a falatozáshoz. Az rendezvények vendégeinek gyakran sütnek finom zalai rétest.
Másik érdekes látnivaló a „szegek vidékén” a szoknyás harangláb.



A vadregényes táj szépségét, vonzerejét tovább növeli a nyolcvanas évek végén  egy patak felduzzasztásával  kialakított 14 hektáros tó, amely mára  kedvelt kirándulóhellyé tette a környező vidéket. 

Sokan szívesebben mártóznak meg a természetes környezetben lévő, tájba simuló tavakban, mint a betonmedencékben. A Kustánszegi tó fürdésre alkalmas oldalának infrastruktúrája vetekszik a strandokéval. Csatornázták, s öltöző, ivóvíz, vizesblokk áll rendelkezésre.


A tó, vizének kiváló minősége s a nyugodt, természetes környezet, valamint az igényesen kialakított játszótér  már rég nem csak a környékbelieket vonzza. De még a nyári szezonban is elfogadható mértékű a látogatok száma, nincs túl zsúfoltság.

A tó horgászkörökben is kedvelt, szép példányokat lehet kifogni a tóból.
A tótól kifelé tartva büfék, vendéglők, panzió és hétvégi pihenőházak sora mellet haladhatunk el. Szállást találhatunk a közeli Göcsej kemping bungalóiban is, és az Öreg Malom Vendégház, Göcsej-szíve vendégházaknál.

Néhány rendezvény a sok közül:
Június - Horgásznapok, Országos roncs derby bajnokság Kustánszegi futama.
Július – Országos kempingtalálkozó.
Augusztus - Kustánszegi Napok, színes program kínálattal.
Kiállítás a Kustánszegi Kultúrházban, illetve Kiállítás és vetélkedő a Tájház pajtájában. Koncertek a  Templomdombon. Göcseji Dödöllefőző Verseny. Kulturális műsorok, hagyományőrző népi együttesek fellépése.
S rengeteg sportesemény, köztük kiemelkedik a Strandröplabda torna a tónál.

Bár én itt élek a zalai dombok között és megszokott kép a táj változékonysága, mégis nagy élményt jelent kirándulni hétvégeken Kustánszegre. Megnyugtató vonzereje van a tájnak és embereknek.
Nyugodt szívvel ajánlom, vár benneteket a „szegek vidéke”!

1 megjegyzés:

  1. Nagyon gyönyörű vidék és tetszik, hogy nincs zsúfoltság. Talán azért maradt meg ilyen szépnek? Érdemes felvenni a listára, köszi baratella:)

    VálaszTörlés